Sziasztok!
Újabb hét és újabb gondolatok eredtek meg a fejemben. Ezúttal nem új keletű a dolog, töröm rajta egy ideje a kobakom, hogyan is tudnék értekezni ebben a konkrét témában. Ami persze egyértelműen a videójátékok világában való barangoláshoz kötődik és az idő múlásával minden gamert egyre jobban foglalkoztat.
Jelenlegi, feszített életritmusunkban sokaknak nem fér bele az aktívabb pihenés, nem érünk rá kikapcsolódni, esetleg magukra fordítani egy órát vagy akár többet is. És valljuk meg elég önző dolognak tűnhet, de úgy gondolom ez mindenkinek jár, mindenkit megillet. Természetesen szükséges egészséges keretek között tartani ilyen irányú elfoglaltságainkat, ami persze kinek sikerül, kinek nem.
Azt gondolhatjátok könnyen osztok ilyen bölcseleteket, biztos ráérek ilyenekkel foglalkozni, sok a szabadidőm. Az az igazság, hogy ráérek, mert rá akarok érni és ezt fontos leszögezni, mert a mindennapokból néha ki kell szakadni néhány órácskára.
Meg kell, hogy osszam veletek, hogy nekem is van rendes állásom (8 órában, ahonnan azért előfordul, hogy haza is viszek elfoglaltságot, esetleg túlórázom), van családom, csodálatos feleségem és 2 tüneményes kislányom (gondolom akinél szintén van csemete, nem kell bemutatnom a mindennapi rutint). Senki ne értsen félre nem azt akarom mondani, hogy miután gyermeket vállaltok nincs játék, de bizonyos kompromisszumokat meg kell kötni a békés együttélés érdekében. És persze kell az embernek produktív hobbi (hazudok), unalmas óráimban házat újítok fel, a munkafolyamatokat autodidakta módon elsajátítva, és kertem is van, amit igyekszek megfelelően gondozni. Tehát akad tennivaló az életemben, nem kevés, ahogyan mindenki másnak is. 
De mindezek mellett van bennem egy késztetés, hogy este miután kikecmeregtem nagyobbik lányom cirka 1-1,5 órás altatásából, leüljek és elindítsak egy számomra szórakoztató videójátékot, esetleg leüljek begépelni néhány sort az aktuális blogbejegyzésemhez. Mert mindenkinek szüksége van némi időre amiben csak a saját gondoltait hallja. Nem egyszerű amúgy összehozni ezeket a "légyottokat", de általában részt tudok venni.
És miért is játszom este? Mint említettem két kislány édesapja vagyok, a kisebbik mostanság kezdi felfedezni az audióvizualitás nyújtotta élményeket, értelemszerűen nem szeretném ha olyat látna amiről esetleg a későbbiekben azt gondolhatja valós alak, vagy történés. Nagyobbik csemetém értelmi képességei pedig már olyan szinten nyíltak meg, hogy nagyon is jól érzékeli, ha képernyőn megjelenő karakter fenyegetést jelent, esetleg negatív szereplő, így gyorsan jelzi is, hogy számára nem kívánatos a jelenség és sokkal jobban örülne, ha Alexet és Gabit néznénk inkább a tv-n (persze módjával, mert ugye apának nem ez a kedvenc műsora).
Érdekes kérdéskör egyébként, a mit mutassunk meg a gyermeknek és mit nem. Semmiképpen sem szeretném őket elzárni a jövőben a videójátékok világától, sőt próbálok is néha előttük olyan ártatlanabb, általában retro címeket játszani, melyek anno engem is lázba hoztak és nem neveltek sorozatgyilkossá. Úgy gondolom amíg a játék nem megy majd egyéb teendők komoly rovására addig csak előnyükre válik, ugyanis rengeteg dolgot fejleszt kicsiny agyukon és személyiségükön. És azt is fontos megjegyezni, hogy a játékokban való közös elmerülés adhat egy olyan kapcsot az életetekben ami csak a tiétek, mással nem alakul ki, ezt az időtöltést együtt végzitek, együtt szereztek olyan új élményeket amit más csak közvetve ismerhet meg. Nagyon várom már, hogy lányaim ebbe a korba lépjenek és ha meg lesz bennünk az igény, akkor együtt fedezzünk fel megannyi virtuális világot.
De térjünk vissza a tárgyra, rám azért elég furán szoktak nézni az emberek amikor kiderül, hogy a szombati, erős beb*szást azért hagytam ki, mert otthon küzdöttem 26-szorra is az aktuális játékom egyik főantagonistájával. És jönnek az ilyenkor szokásos kérdések: nem vagy te ehhez öreg már? Mikor fogod ezt kinőni? Vagy a kedvencem, ez gyerekeknek való, te mégis mit élvezel ebben? De hasonlóképpen meglepődnek amikor kiderül, hogy képregényeket olvasok vagy ha meglátják, hogy 31 évesen gördeszkával érkeztem valahová. 
Régebben bennem volt a következő feltételes reakció, konkrétan ez a barokkos körmondat: Hát ecsém vagy húgom, ülj le és próbáld ki, adj neki egy esélyt, tudod, mint amikor a sushi-ra beszéltek rá, amit azóta is kétpofára zabálsz, bezzeg előtte nem tudtad elképzelni, hogy nyers halat egyél, mert azt egyék csak a japánok. Nekünk felvilágosult európaiaknak itt a sült vér, meg a bélbe töltött nyers hús ami persze sokkal civilizáltabb.
Legyünk egy kicsit nyitottabbak, attól, hogy valakinek más jelent kikapcsolódást, még lehet az értékes időtöltés, nem pedig elpazarolt órák tömkelege. Az hogy ezt a "hobbit" gyerekesnek találod anélkül, hogy megismernéd, kipróbálnád, egyáltalán esélyt adnál, csak és kizárólag téged minősít.
Nem akarok olyan közhelyeket durrogtatni, hogy nyelvet tanulsz, fejlődik a koordinációd és kognitív képességeid (én sem ezért játszom) nem igazán látom értelmét, egyszerűen úgy gondolom, hogy esélyt kell adni számunkra ismeretlen tevékenységek, dolgok megismerésére, ezáltal kitárulhat előttünk a történetmesélés egy olyan alternatívája, melyet nem is feltételezünk, hogy létezik, vagy, hogy számunkra szórakoztató lenne.
Köszönöm a figyelmeteket, aki hozzátenne valamit, itt kommentben, vagy valamelyik közösségi oldalamon írja meg találkoztok-e hasonlóan elutasító emberekkel és ti hogyan oldjátok meg munka, suli, család mellett a betevő játékmennyiséget!
Itt érdemes keresnetek:
