Fonyesz játszik

Miért nincs a mai játékokhoz kisfüzet?

A fizikai videojátékgyűjtemény egyik alappillére, a kisfüzet

2020. január 30. - Fonyesz

Üdvözlök mindenkit!

Olyan témába vágom ezúttal a fejszét, ami lehet sok mai játékosnak, különösen azoknak, akik a jelen generációban csatlakoztak be ebbe a világba, lehet fura lesz. Mert miért is sír itt nekünk ez a jóember a blogján keresztül valami értéktelen kis füzetecske után, tehetitek fel a kérdést?snesthingk2j3k4j32.jpg

Na fiúk-lányok, kössétek be az öveket, mert részt vesztek velem egy kis időutazáson, egy olyan korba, amikor még nem csak hanyag módon odab*szták a lemezt a műanyag tokban, hanem komoly időt, energiát és nem kevés törődést befektetve kaptunk egy tartalmas kis füzetkét a játékok mellé.
Sajnos és egyben szerencsére jelen generációnál eljutottunk oda, hogy egyre inkább előtérbe kerül a digitális vásárlás, félre ne értsetek, nem vagyok a digitális tartalomfogyasztás ellen, de én ilyen maradi srác vagyok, szeretem fizikailag is birtokolni az általam megvásárolt játékokat, filmeket, képregényeket. Persze velem is előfordul, hogy digitálisan vásárolok (tuti akciókat én sem hagyom ki), de van egy jó érzés a gyomromban amikor a polcra nézek és ott terpeszt egy játék valós, fizikai kiadása.

game-store.jpgAz más érzés mint, hogy ott van egy digitális könyvtárban és letölthetem, a képernyőn keresztül akár még kapok is digitális tartalmat, de mégsem ad hozzá egy olyan plusz érzést amit a fizikai kiskönyv, ne adj isten egy térkép, esetleg egy képregény, némi matrica. És továbbra is megértem, ha valaki azt mondja, hogy értéktelen papírfecnik után sírok és még környezetbarátabb is a digitális kópia, ha ez a nem kis mennyiségű nyomtatott anyag nem kerül csatolásra, de sok olyan játékos, gyűjtő és hálistennek kiadó is van még a világon akik visszasírják ezeket.
Na de nézzük is meg milyen volt ez akkor amikor beleszerettünk a játékokhoz járó nyomtatott mellékletekbe. Igazából a kisfüzetek a videójátékok disztribúciójával egyidősek, egyfajta tartalomkiegészítésként szolgáltak a digitális médium mellé. Gyakran voltak tele olyan, a valós grafikától rendkívül elrugaszkodott képekkel, mint a maga a játékok doboza. És persze, ezeket a termékeket el kellett adni, legfőképpen gyerekeknek, így elfogadott volt valami irdatlan menő dolgot a dobozra pakolni, egy kicsit becsapva a vásárlót. Ezen túl viszont a füzetkékben voltak leírva, hogy mégis mi a fészkes fenét kellene csinálni a játékban, ne felejtsük el, hogy a tutorial, mint olyan, nem igazán létezett ebben a korai stádiumban. Jó esetben kaptunk egy komplett, jól kigondolt sztorit, hogy az a bizonyos sprite miért akar annyira eljutni a másikhoz. Kevésbé szerencsés esetekben csak egy felsorolást, hogy melyik gomb milyen interakciót vált ki karakterünkből.

link_s_actions.jpgSőt gyakran volt fellelhető ezekben a kézikönyvekben néhány üresen hagyott, esetleg bevonalazott oldal, hogy a játék során tudjunk hová jegyzetelni, ne kelljen egy külön papírost a tokba erőszakolni és a késöbbiekben keresgélni. De gyakran töltötték meg ezeket az oldalakat a játéktér térképeivel vagy olyan leírásokkal melyek segítették a végigjátszást, leírták főhőseinket, az ellenfeleket és a helyszíneket.
Nagyon sok olyan információ került ezekbe bele, amiket most is meg tudunk, vagy egy tutorial során, esetleg digitálsian van elhelyezve egy hasonló színvonalú kézikönyv, ez azonban mégsem adja vissza azt az élményt amit akkor éltél át amikor kinyitottál egy új játékot és először áttanulmányoztad a manualt. Remélem a konzolok következő generációjának megjelenése kapcsán egyre több kiadó kezdi el érezni ezt a piaci rést és ha már a fizikai példányok kiadására adja a fejét, mellékel hozzá egy tisztességes kis füzetkét, rendes tartalommal, bár a digitális content fogyasztás miatt, feltételezem ez megmarad indie sajátosságnak.

 Nézzünk néhány példát a számomra igazán kedves füzetkékből:

Metal Gear Solid 2-3-4
Ezekben a manualokban a temérdek és részletes leírás mellet, konrétan mangák voltak amik bevezettek az aktuális epizód cselekményébe és a játékmechanikába. A füzetkéket itt, itt és itt tudjátok meglesni digitálisan.

The Legend of Zelda
Az első Zelda játék NES-en 44 gyönyörűen illusztrált oldalon keresztül meséli el, hogyan is kellene játszani a játékkal, itt leshettek bele.

Batman Arkham Asylum
Egy komplett és színes képregény vezeti fel a játék történetét, melyből megtudjuk, hogyan is kerültek szereplőink Arkham-ba.

Rockstar Games
Ennél a kiadónál konkrétan a játékok világának térképe kerül a csomagba nagyobb papír formátumban (GTA sorozat, Red Dead Redemption, stb.). A GTA 5-nél például egészen odáig mentek, hogy csak UV fény alatt látható rejtett üzeneteket helyeztek el, melyek a játékban speciális helyeket jelöltek számunkra, itt meg tudjátok nézni.

Zárásként pedig kíváncsi lennék a véleményetekre, bánjátok, hogy nem kapunk már csodás kis füzetkéket a játékokhoz vagy amúgy is csak felesleges sallangnak tartottátok? Szavazzatok kedvetekre.

Köszönöm a figyelmeteket, remélem tudtam azért némi új információt közölni, esetleg néhány kellemes, nosztalgikus percet okozni! Ha lenne megbeszélnivalótok erről a témáról, akkor alább a kommentszekcióban vagy a következő csatornákon tudunk kommunikálni:

Facebook oldalam

Instagram oldalam

Twitter oldalam

Twitch csatornám

YouTube csatornám

A bejegyzés trackback címe:

https://fonyeszjatszik.blog.hu/api/trackback/id/tr1315402950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása