A most bemutatott játékot még egy korábbi leárazás során zsákoltam be az Epic Store, egy elég tuti akciójában. Valahol láttam a Nintendo Switch változat gyűjtői kiadását és azonnal beleszerettem. Switch-em időközben lett, de mivel a Close to the Sun-ra már korábban lecsaptam ezért maradt a PC változat. Korábban befejeztem a játékot, azóta már érik a bemutató, de valahogy nehezen jutottam el idáig. 
Amikor először megláttam ezt a játékot Switch-re, azonnal tudtam, hogy bizony, ez instant buy. Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott elfelejtettem megjelenéskor beszerezni, PC-re is. Ami amúgy nem meglepő, mert a játék számomra eléggé a radar alatt repült, konkrétan csak egy Nintendo Switch ajánló miatt tudtam egyáltalán a létezéséről, aztán megláttam a már említett gyűjtőit és azonnal végem volt. Egy tuti akció alkalmával és valamilyen maradék kuponnal azonban ismét elém került a játék és rögvest lecsaptam rá.
A Storm in a Teacup fejlesztőbrigádja a BioShock széria jól bevált hangulati receptjét ötvözi a manapság divatos sétaszimulátor játékmechanikával és egy csipetnyi horrorral. Azt kell mondjam ezt egész jól teszi, nem reformálja meg egyik említett inspiráló forrást sem. Ám az elemek melyeket kölcsön vesz, amiből merít, azt jól alkalmazza. Ahogy azt már sokszor elmondtam megihletődni jó dolgokkal nem hatalmas probléma, kivéve ha a végeredmény csak egy silány, az eredetitől minden szempontból elmaradó másolat. Szerencsére ez azért nem áll fent, noha az egekbe sem tudom magasztalni a játékot.
A Close to the Sun története egy alternatív idővonalon, 1897-ben zajlik. A Nikola Tesla és Thomas Edison közötti tudományos verseny rendkívül kiélezett és bőven megosztja szinte a teljes társadalmat. A szinte kultuszként működőd rivális tudóscsoportok mindennapjaivá vált ipari kémkedés és egyéb konspirációk, mellyel egymás életét nehezítik. Győztesként azonban Tesla látszik kitűnni, a szinte ingyenes energia előállításával és egyéb elektromos innovációkkal.
A játék főhősnője Rose egy napon levelet kap a húgától, aki Tesla meghívására egy Helios nevű óriás hajón vendégeskedik. Tesla ezen a hajón gyűjtötte össze az arra érdemes tudósokat, hogy együtt dolgozva megváltsák, vagy talán leigázzák a világot. Főhősünk testvére egy elég fura levélben tájékoztat minket és a csomagban kapunk még egy igen különös, kommunikációs eszköznek látszó tárgyat is. Természetesen nem hezitálunk, bajba jutott családtagunk segítségére sietünk és apró lélekvesztőnkkel a hatalmas Heliosra sietünk. Akik játszottak a BioShock szériával azonnal deja vujük lehet, annyira pofátlanul nyúlja le a Close to the Sun a jól bejáratott elemeket, kezdve a hajóra érkezésünkkel. Tesla hajóján azonban gyorsan rájövünk, hogy valami nem stimmel, tekintve, hogy a hatalmas zsilipajtón átérve, az bezáródik mögöttünk, belülről pedig egy karantén felirat fogad, vérrel felfestve. A dolgok hamar tovább eszkalálódnak, valamiféle túlvilági ragyogásban láthatunk valószínűleg már megtörtént eseményeket, így az az érzésünk támad oda-vissza ugrálunk az időben vagy a térben. Természetesen némi bolyongás után fel is tudjuk venni a kapcsolatot Adával, az általa küldött kommunikációs eszközzel, de annak ellenére, hogy az ő kézírása a levél, meggyőződése, hogy nem ő írta nekünk. Ezen a misztériumon indít el minket a történet és persze gyorsan mélyebben fogunk csücsülni abban a bizonyos slamasztikában mint szeretnénk.
Játékmenetet tekintve egy csinos sétaszimulátort kapunk, egy kis horror beütéssel. Némi interakcióra vagyunk csupán képesek, ami kimerül kapcsolók átbillentésében és egyszerűbb puzzle-ök megoldásában. Nem lesz nagy megfejtés, megyünk A-ból, B-be és ott megnyomunk vagy átkapcsolunk valamit ezáltal a következő helyen kinyílik egy rejtett átjáró és már mehetünk is tovább. Harc természetesen nincs a játékban a néha előforduló ellenfeleket le kell futnunk és hadd említsem itt azonnal meg a játék legnagyobb hibáját, hogy bosszantóan lassan mozgunk. Nem késleltetés miatt, nem képfrissítési probléma, egyszerűen ilyen lassúra van megírva a Rose mozgása. Ez alapjáraton is frusztráló, mert nem kis távokat kell bejárni és van jócskán backtracking, de a menekülést egyszerűen frusztrálóvá teszi. Ahogy haladok előre a korban egyre kevésbé tudnak már felhúzni a videójátékok, de ennél a cuccnál azért néha recsegett a kezemben a controller, a menekülős részeknél. Persze vehetjük alapul, hogy én vagyok béna, de vannak olyan részek, ahol bizony több Youtube videón keresztül kellett kielemeznem mit is rontok el és szinte egytől egyig az volt a gond, hogy nem azt az egyetlen tökéletesen kivitelezett útvonalat követtem amit a készítők megálmodtak. Részemről az ilyen mesterségesen "kreált" kihívás a gagyi időhúzás kategóriába tartozik, de ajvé, nem vitték szerencsére túlzásba. Ettől nem lesz tartalmasabb a végtermék, ellenben sokkal frusztráltabb a játékos. És most ismét jöhet a savazás, hogy persze "get good", stb. de ez nem egy Dark Souls, ne kelljen már ilyenekkel pazarolni az időt.
A játék története egyébként nem olyan rossz, sőt erősen indít, mindig is bírtam az ilyen misztikus kalandokat, a tudományos fantasztikus vonal meg külön érdekes. A gond azzal van, hogy az erős indítás után a cucc hamar érdektelenségbe fullad és ezerszer látott kliséket durrogtat. Ezen pedig összességében tovább ront az erőltetett backtracking. Kár amúgy az egészért mert érdekes volt olvasgatni a rengeteg feljegyzést és lenyűgöző a temérdek technikai leírás is Nikola Tesla különböző találmányairól. De ahogy ez a sztori, úgy a különböző háttér információk is egyre elnagyoltabbak lesznek az előrehaladás során, erős kapufának érzem a teljes technológiai vonal, ilyen mértékű feláldozását a középszerű akció oltárán.
A Close to the Sun PC-n látványban elég erős, a Storm in a Teacup csapata kihajtotta az Unreal Engine 4-ből amit tudott. A díszlet, a hátterek már-már lenyűgözőek, elsősorban a fényeknek és a gazdag színeknek köszönhetően. Tényleg igen csak jó a szemnek, élvezetes ránézni. A hangok is rendben vannak, erősen rádolgoztak vele a horror élményre, a semmiből szűrődő neszek és sikolyok sokat dobnak a hangulaton, amikor az ember már belefásulna és feladná az egészet. Összességében mégsem tudom azt mondani, hogy elégedett vagyok, általában imádom a hasonló stílusú játékokat, engem a játékmechanika sem zavar, de az a sivárság és fantáziátlanság ami a közepétől jellemzi a játékot, elszomorító. Kár érte, igazán erősen indított és remek szórakozásnak tűnt, helyette egy monoton és elcsépelt klisé gyűjteménnyé vált. A negatívumok ellenére nem egy rossz játék inkább középszerűnek mondanám. A speedrunnerek cirka 4 óra alatt a végére érhetnek, nekem, aki imád nézelődni és elolvasgatni minden apróságot, majdnem a duplájába, erős hét és fél órába telt eljutnom a végére. Tehát ahogy fentebb is írtam nem rossz ez, csak éppen nem mondanám jónak sem, közepes, de érdekes kaland. Egy jobb akció keretében csapjatok le rá, úgy már kevésbé zavaróak a hibák. 
Köszönöm a figyelmeteket, remélem átfogó képet adtam nektek a játékról és aki eddig vacilált, vagy talán nem is ismerte a játékot, egy jobb akció keretében az is rápróbál.
Amennyiben tetszett az írásom, oszd meg nyugodtan a közösségi oldalakon, terjeszd a gamer közösségen belül és ami a legfontosabb jó játékot!
Ha lenne megbeszélnivalótok erről a játékról, vagy általánosságban valamiről akkor alább a kommentszekcióban vagy a következő csatornákon tudunk kommunikálni:
